Amikor megláttam még nem értettem. Lehet, hogy még most sem értem, hiszem csak, hogy értelmem felfogta a mondanivalót. Nem! Ez nem csak teória. Tudom, hogy megfogtam a lényeget, a csomó és a vonal ellentmondásos játékát megértettem. A művész oly egyszerűt alkotott, annyira tömörítette mondanivalóját, hogy csak a félkegyelműek nem értik a lényeget. Egy csomó a vonalon. Lényegre törő, látványos kép. Annyira jó, hogy kár, hogy nem én ragadtam egy falnyi papír, és vastag filcemmel nem én kanyarítottam oda azt a vacak csomót a vonalra. Őrület! Fehér alapon fekete vonal, rajta egy csomó. Én csak aktokat festek. Teltet, vékonyat, szendét és merészet. Nekem mindegyik tetszett, de kiállítani nem akarta senki.
Az ember, az emberi már nem trendi. A vonal az oké! Pláne csomóval. Egy egész falat adtak neki itt a teremben. Szépen megvilágítják, márvány padlón érhetjük csak el, sőt még fizetni is kell, hogy láthassuk. A csomót. Mert semmi más nincs a papíron, csak egy vonal, amiből csomó lesz, majd megint vonal. Ennyi. Nagyon modern az igaz, de ez nem sok. Az én aktjaim ennél sokkal szebbek és emberibbek, de még sem azok lógnak a falon. Nem bírom tovább, az irigység és a meg nem értettség érzése kavarog bennem. Hazamegyek. Kissé bizonytalanul, hitehagyott ürességgel a lelkemben, de megpróbálok egy vonalat kenni a vászonra, amiből csomó lesz. Vacak. Leveszem, inkább egy papírt teszek a helyébe, ecsetemet filcre cserélem. Sok - sok papír elfogy, de alakul. Vonal is, csomó is, de egy kicsit nőies is. Egész jó! Másnap reggel megnézem az utolsót. Tetszik – tetszik, de csak a tegnapi kép hatása miatt. Nem tudok elszakadni a kiállítótermi élménytől. Összegyűröm. Na most ez lesz az igazi! Nekiállok, kezemben szárnyal a fekete irón. Vonalak vonaglanak nőies csomókban a papírjaimon. Nem ettem, nem ittam egész nap, csak rajzoltam. Már sötétedik, lámpát sem kapcsoltam, csak ontom az újabb és újabb rajzokat. Le kell ülnöm. Lerogyok a fotelbe, innen nézegetem az utolsó rajzot. Csak egy kicsit pihentetem a szemem, mondom magamnak, de csak reggel nyitom ki újra. A rajzom látom meg elsőnek. Vizsgálgatom, ízlelgetem a fekete vonalakat. Tetszik! Egy mezítelen nő van a papíron, szép íves vonalai igazán nőiesek. Csomómentes! Talán ez lett a legjobb aktképem.
